Mikor beszél Cristiano Ronaldo?
Topfoci.hu 2008.06.19. 22:44
A torna előtti elemzések mind a portugál, mind a német válogatottat a végső győzelemre is esélyes együttesek közé sorolták, ám Podolskiék horvátok elleni botlásával a két gigász már a legjobb nyolc között egymásba ütközött.
A felek legutóbbi randevúját a 2006-os világbajnokságon jegyezte a focihistória, akkor a bronzmeccsen elsősorban Bastian Schweinsteiger két góljának köszönhetően a házigazda felettébb könnyedén intézte el Luis Felipe Scolari legénységét. A germánok a két évvel ezelőtti siker ellenére korántsem tekintik lezártnak a portugálok kapitányának szánt törlesztenivalójukat. Scolari ugyanis még a 2002-es vb döntőjében, hazája, Brazília mestereként túljárt a Nationalelf eszén, gyógyíthatatlan sebet ejtve több millió német szívén.
A két válogatott eddig tizenöt alkalommal találkozott egymással, és bár a mérleg öt döntetlen mellett jelentős, 7–3-as német fölényt mutat, ez most valóban az a párharc, amelyben a múlt dicsősége szemernyit sem számít.
A portugálok az utolsó csoportmérkőzésen Svájctól elszenvedett vereséggel együtt is jóval meggyőzőbb formát mutattak az Eb-n, mint negyeddöntőbeli riválisuk, ugyanakkor aligha kell külön ecsetelni, hogy a németek bármikor, bárhol, bárkit...
A luzitánokat Cristiano Ronaldo, a Löw-banda (a szövetségi kapitány nem ülhet le padra a portugálok ellen, egy meccses eltiltást kapott) diadalában reménykedőket Podolski vádlisérülése tartja izgalomban, ám kétségünk se legyen afelől, hogy mindketten ott lesznek a bázeli Szent Jakobpark gyepén. Kettejük állapotánál jóval aggasztóbb Torsten Frings sérülése. A „soktüdejű" brémai középpályás az osztrákok elleni mérkőzésen bordatörést szenvedett, játékára az orvosi stáb vélhetően csak az utolsó pillanatokban adja áldását, ha ugyan adja.
A portugál válogatott keddi sajtótájékoztatóján Cristiano Ronaldo sokadszor jelentette ki: a jövőjét illetően csak az Eb után hajlandó nyilatkozni.
A németek szerint az ifjú zseni már holnap a mikrofonok elé állhat...
(delmagyar.hu)
|